Nagyvonalú általános szerződési feltételeink lehetővé teszik, hogy a prágai transzferrel kapcsolatos bármilyen előre nem látható esemény vagy körülmény esetén ön kárpótlást kapjon. Nincs fontosabb számunkra annál, hogy utasaink megkapják a megfelelő törődést.
Pénvisszafizetési garanciát vállalunk, ha valós okból kifolyólag nincs megelégedve a prágai személyszállítási szolgáltatásunkkal. Még ha cégünknél a transzfer szolgáltatásért nem is fizetett előre, akkor is jogosult a kártérítésre.
Ígéretünk
Ha valamilyen, tőlünk független előre nem látható körülmény miatt nem sikerül önt felvennünk a megbeszélt időpontban, a szerződési feltételeinknek megfelelően kárpótolni fogjuk a bekövetkezett kellemetlenségekért. Ha a reptérre történő megérkezésekor a meghatározott időpontban nem találja a sofőrt, annak érdekében, hogy érvényesíteni tudja a követelését, azonnal lépjen velünk kapcsolatba. Kérjük, ne feledje, hogy annál az összegnél, amit a nálunk foglalt prágai transzferéért fizetett, nem áll módunkban nagyobb összegű kártérítést kifizetni. Az összes pénzvisszafizetési és kárpótlási igényt 30 napon belül (e-mailben) jeleznie kell. Aki ezen az időszakon túl tesz bejelentést, nem jogosult pénzvisszafizetésre/kártérítésre, de kivizsgáljuk a panaszát.
Az Ügyfél, aki használja a PRAGUE AIRPORT SHUTTLE, sro. Vállalat szolgáltatásait, telephely: Velvarská 1701/25, Prága, irányítószám 160 00, azonosítószám: 05907683, ezeket az általános szerződési feltételeket elfogadja és rendelésének aláírásával, megtételével vagy foglalásával határozottan kinyilvánítja beleegyezését jelen általános szerződési feltételekbe, amelyekre a megrendelés vagy a szerződés szövege hivatkozik. Az ügyfél, aki jelen általános szerződési feltételeket nem fogadja el, nem jogosult a Vállalathoz szerződéses dokumentum benyújtására vagy annak aláírására.
A szerződés alapfogalmai
A Vállalat – a PRAGUE AIRPORT SHUTTLE, sro. szállító vagy szállításközvetítő telephely: Velvarská 1701/25, Prága, irányítószám 160 00, azonosítószám: 05907683, amely jelen általános szerződési feltételeknek megfelelően szállítási szolgáltatást nyújt.
Az Ügyfél – egy cég vagy magánszemély, aki a megrendelés vagy szerződés alapján igénybe veszi a Vállalat szolgáltatásait.
A Szolgáltatás/Szállítás – az Ügyfél részére a Vállalat által közvetített vagy nyújtott Szállítás vagy szállításközvetítés.
A megrendelés módjai
Az összes szolgáltatást előrendeléses formában biztosítjuk; mindamellett, ha azonnal szüksége van egy járműre, általában 15 percen belül képesek vagyunk a rendelkezésére bocsátani egy autót. A megrendelések intézhetők online a webhelyünkön keresztül, ahol a felhasználói fiókja automatikusan létrejön, vagy e-mailben vagy telefonon.
Az ügyfél kötelezettségei
Az Ügyfél a szállítás ideje alatt köteles a sofőr utasításainak megfelelő viselkedésre és a közlekedés-biztonsági szabályok betartására. Az Ügyfél elismeri, hogy a szállítás előtt minden körülményről felvilágosították, beleértve a biztonsági szabályokat is. Az Ügyfél szintén vállalja, hogy semmilyen módon nem okoz sérülést a szállító eszközeiben és a jármű tisztaságát megőrzi. Amennyiben megszegi ezeket a kötelezettségeit, az Ügyfél tisztában van a tevékenysége által a Vállalat vagy a megrendelt szállító számára okozott kár iránti felelősségével.
Az Ügyfél szintén köteles a szállítójárműbe a megegyezett időpontban beszállni, kivéve, ha az objektív valóság ebben megakadályozza, például a fent említett okok.
Fizetés módja
Készpénzben
Amennyiben a szállítás vagy egyéb szolgáltatás ellenértéke készpénzben kerül kifizetésre, a sofőr vagy a vállalat képviselője kizárólag cseh koronát (CZK), illetve a foglalási folyamat során választhatóként megjelölt valutákat fogad el, például angol fontot (GBP), eurót (EUR), amerikai dollárt (USD) és egyéb valutákat. A készpénzes fizetések a vállalat által visszaigazolt szállítás napján a cseh korona és az adott valuta érvényes átváltási árfolyamán alapulnak, és nem a foglalás időpontjában fennálló átváltási árfolyamon.
Kártyás fizetés
Ha egy megrendelő bankkártyával vagy hitelkártyával fizet online vagy közvetlenül a sofőrnél vagy a vállalat képviselőjénél, a fizetés a következő valutákban történhet: CZK, EUR, GBP, és USD és olyan kártyatípusokkal, amelyeknek a logója a vállalat webhelyén látható. Amennyiben egy megrendelő online előre fizet és a sofőrt vagy a vállalat képviselőjét tájékoztatták a fizetésről, nem szükséges például a fizetési elismervény stb. nyomtatása.
Banki átutalás
Fizetés számla ellenében (banki átutalással) csak kérésre lehetséges. A megrendelés teljesítése előtt a vállalat kérheti egy proforma számla kiegyenlítését, amelynek elmulasztása feljogosítja a vállalatot a megrendelés törlésére. A számla kizárólag a következő valutákban állítható ki: CZK, EUR, USD, vagy GBP. A külföldi ügyfelek által kevesebb, mint 5000 CZK értékben kiállított számlák esetén az idegen fizetőeszköz elfogadásáért a vállalat jogosult 200 CZK kezelési költség felszámítására.
Adóbizonylat; a fizetés (letét) átvételének elismerése
Közvetlenül a sofőrnél (kártyával vagy készpénzben) történő fizetések esetén a sofőr a szállításkor a megrendelőnek átad egy a fizetés átvételét igazoló bizonylatot (rendszerint egy egyszerűsített számlát). Az online, a vállalat webhelyén történő fizetésekkor a megrendelő a megrendelt szolgáltatással kapcsolatos előlegfizetésről egy átvételi elismervényt kap. Az előlegfizetésről a végső adóbizonylatot a sofőr állítja ki a szállítás napján. Ha a megrendelő számla ellenében fizet (banki átutalással), a számlát a vállalat állítja ki és az ár tartalmazza az áfát. Ha a bizonylatot közvetlenül a szerződéses sofőr állítja ki, az adóbizonylat tartalmazhatja – de nem kötelező tartalmaznia – az áfát attól függően, hogy a sofőr áfa alany vagy sem. A vállalat által megadott minden ár végleges és tartalmazza az áfát, ha van áfa tartalma.
A visszaút kifizetésének módja
Ha a foglalás tartalmazza a visszautat vagy több utat tartalmaz, a megrendelő választhat, hogy kifizetheti egyszerre a teljes összeget vagy az egyes utakat külön-külön. A sofőr adni fog a megrendelőnek egy fizetési értesítőt / igazolást, amelyen a pontos fizetendő összeg fel van tüntetve. Amennyiben mindkét utat kifizette, a megrendelő a fizetési értesítőt / igazolást a visszaúton átadja a sofőrnek.
Előlegfizetés
Olyan megrendeléseknél, amikor az utasfelvételi-pont Prágán kívül található vagy bizonyos limuzinok- (pl.: Hummer H200, Lincoln, vagy Mercedes S), túrák-, illetve nagyobb csoportok számára történő megrendelések esetén a vállalat kérhet előleget, amelyet legkésőbb 24 órával az utas felvétel meghatározott ideje előtt ki kell fizetni. Ezekben az esetekben a vállalat tájékoztatja az ügyfelet az előlegfizetés szükségességéről és az igénybe vehető fizetési módokról. A kért előleg kifizetésének elmulasztása esetén a vállalat jogosult a megrendelés törlésére kártérítés nélkül.
Foglalás megváltoztatása és a lemondás feltételei
Normál személyszállítás (transzfer)
Ha a megrendelő valamilyen okból meg akarja változtatni, vagy le akarja mondani a foglalását, azt megteheti a vállalat webhelyének – http://www.prague-airport-shuttle.cz/ – kezelőfelülete segítségével, e-mailben vagy telefonon mielőtt megérkezik legalább két órával az utas felvétel megadott ideje előtt. Ha a megrendelő már fizetett a személyszállításért és azt a megadott időn belül mondja le, a vállalat minden pénzét visszafizeti, vagy nem számlázza a szolgáltatást.
Személyszállítás Prágán kívül található utasfelvételi-pont esetén
A Prágán kívül található utasfelvételi-ponttal rendelkező transzferekre eltérő lemondási feltételek vonatkoznak. A lemondást legkésőbb 24 órával a tervezett utas felvétel időpontja előtt meg kell tenni, ellenkező esetben a vállalat 100% lemondási díjat számít fel. A 100% lemondási díj felszámításának az oka, hogy a már megrendelt és nem lemondott személyszállításra ekkorra a vállalat által az összes költségráfordítás megtörténik.
Limuzinok
A limuzinokra (mint például Lincoln, Hummer, és Mercedes S osztály) a normál transzferektől eltérő lemondási feltételek vonatkoznak. A foglalást legkésőbb 24 órával a tervezett utas felvétel időpontja előtt le kell mondani, ellenkező esetben a vállalat 100% lemondási díjat számít fel. A 100% lemondási díj felszámításának az oka, hogy a már megrendelt és nem lemondott személyszállításra ekkorra a vállalat által az összes költségráfordítás megtörténik.
Túrák, hajóutak, kirándulások és egyéb szolgáltatások
A foglalás legkésőbb a tervezett utazás előtt két órával mondható le, ellenkező esetben a vállalat 100% lemondási díjat számít fel. Nagyobb csoportok vagy foglalások esetén, amikor előleg fizetése szükséges, a foglalás legkésőbb az indulás előtt 24 órával mondható le, ellenkező esetben a vállalat 100% lemondási díjat számít fel. A 100% lemondási díj felszámításának az oka, hogy a már megrendelt és nem lemondott személyszállításra ekkorra a vállalat által az összes költségráfordítás megtörténik.
Visszatérítés, kártérítés
Amennyiben a megrendelő lemond egy szolgáltatást, amelyet online előre már kifizetett és jogosult a pénzvisszafizetésre, akkor a pénz automatikusan visszautalásra kerül arra a kártyára, amelyet a megrendelés kifizetésekor használt. Minden egyéb felmerülő pénz visszatérítési-, illetve kárigényt írásban vagy e-mailben kell benyújtani 30 napon belül. Ennek az időnek az letelte után a megrendelő nem jogosult pénz visszatérítési igény (kártérítés) benyújtására. Ebben az esetben a megrendelő bármely panasza szintén elévültnek tekintendő. Az okozott kárért/kényelmetlenségért járó kártérítés összege legfeljebb az adott egyéni foglalás árával lehet egyenértékű, de nem haladhatja meg a 2000 CZK-t.
Panaszok
Bármely felmerülő probléma esetén a következő panaszkezelési eljárás a követendő. Amennyiben a megrendelő kárigényt kíván benyújtani, a vállalatot bármely felmerülő probléma esetén haladéktalanul azonnal tájékoztatni kell a kialakult helyzetről. Abban az esetben, ha a megrendelő nem találja a sofőrjét, vagy egy megrendelt szolgáltatással kapcsolatban egyéb problémát tapasztal, a megadott telefonszámon haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot a vállalattal. Ha a probléma nem kerül megoldásra azonnal vagy a rendelkezésre álló időn belül, akkor a megrendelő erről a tényről írásban vagy e-mailben tájékoztatja a vállalatot és megadja a panaszával kapcsolatos összes részletet. Ezután a panasz a lehető leghamarabb, rendszerint néhány napon belül kivizsgálásra kerül.
A megrendelő kötelezettségei
A megrendelő az utazás során köteles a sofőr utasításainak megfelelően viselkedni és általában be kell tartania a személyszállításra vonatkozó biztonsági előírásokat. A megrendelő a személyszállítás kezdete előtt tájékoztatást kap az összes körülményről, beleértve a biztonsági előírásokat. A megrendelő vállalja, hogy semmilyen módon nem rongálja meg a fuvarozó felszerelését és az utasteret, illetve ügyel azok tisztaságára. A megrendelő tudatában van annak, hogy amennyiben a fent említett kötelezettségeket megszegi, felelőssé tehető a vállalatnak- vagy a megrendelt szállítóeszközben a viselkedése következményeként keletkezett kárért. Továbbá a megrendelő köteles az utazás megkezdésére a megállapodás szerinti indulási időben, azoknak az eseteknek a kivételével, amikor ezt a fent említett, rajta kívül álló körülmények megakadályozzák.
Az általános kereskedelmi feltételek érvényessége
Jelen általános kereskedelmi feltételek 2015. március 13-tól kezdődően határozatlan ideig érvényesek. Amennyiben a jelen általános kereskedelmi feltételek változtatásra kerülnek, amelynek a jogát a vállalat fenntartja, egy adott szerződésre vagy megrendelésre a szerződés aláírásának időpontjában, illetve a megrendelőre nézve kötelező érvényű dokumentum elküldésének pillanatában érvényes általános kereskedelmi feltételek vonatkoznak.